Írta: Brian Michael Bendis
Rajzolta: Mark Bagley
Tusrajz: Art Thibert
Színezők: Marie Javins
Szerkesztők: Joe Quesada
Magyarul megjelent: Csodálatos Pókember 47-49. szám
Magyar szerkesztők: Bárány Ferenc, Láng István
Oki Dokit bezárják a Rykers sziget egyik szigorúan őrzött blokkjába, a Bárkába, ám előtte egy operációs beavatkozás során leválasztották fémkarjait a törzséről. Octopus, aki már régóta ismeri Peter titkát, ül már néhány hete a Fehér Ház ostroma óta. Azonban, amit senki nem tud az az, hogy van egy új képessége. Mint kiderül, távolról is képes irányítani a karjait mentálisan, mivel agya segítségével képes azoknak utasításokat küldeni. Ezen képessége segítségével megszökik és újra egyesül karjaival, majd elfoglalja egy ártatlan ember házát, megölve az eredeti tulajdonost. Eközben a város Pókember lázban ég. A városban akkor kezdődnek meg egy új Pókember film forgatásának munkálatai, amire statisztákat várnak. Kong is jelentkezik és fel is veszik egy járókelőnek. Peter nem örül az új őrületnek és ezzel Gwen is így van, akinek cseppet sem tetszik, hogy apja gyilkosából nyilvános sztárt csinálnak, hiába is próbálja neki sulykolni Peter, hogy nem az igazi volt a tettes, csak egy imposztor. Eközben MJ anyja kidobja Greget, aki lelép a házukból, így MJ szobafogsága véget ér. Később kiderül, hogy a Pókember film producere Octavius volt neje és a főgonosz a filmben is maga Octopus lesz. Az igazi Oki Doki dühében elindul a forgatásra, ahol már Pókember is a helyszínen van és épp jól leteremti a stábot, amiért az engedélye nélkül készítenek ilyen filmet. Ekkor toppan be Octopus, aki szétveri a díszleteket és rátámad a stábra, de Pókember közbelép. Óriási küzdelem veszi kezdetét, amelyet a forgatócsoport továbbra is filmez, így több pénzt spórolva, hogy ezeket is betegyék a filmbe. Az elkeseredett küzdelmük során még az utca mellett lévő Lincoln alagutat is szétrombolják. A harcot a tévében is tudósítják, pont akkor, amikor MJ átmegy Peterék házába Gwenhez, hogy közölje velük a jóhírt, ám Gwen úgy tudja, hogy Peter dolgozik. Azonban amikor MJ meglátja az amatőr felvételeket kissé túlságosan gyorsan és aggódva lépe le, így Gwen gyanút fog, hogy az egész mögött talán Peter állhat, ám ezt a gondolatát elsőre elhessegeti. Azonban amikor észreveszi, hogy a Parker házat megfigyelés alá vonták titkos ügynökök, mégis találgatni kezd. Azonban az ügynökök lelépnek, amikor meghallják mi történt. Az utóbbi napokban szerencsére May néni nem volt otthon, mert Floridába utazott kis időre a mamájához. Eközben Pókember alulmarad Oki Dokival szemben, aki kijátszva a S.H.I.E.L.D. ügynököket, megszökik a helyszínről és a repülőtérre megy, magával hurcibálva az eszméletlen Petert is. Elrabol egy pilótát, majd kötelezi arra, hogy elvigye őket egy magángépen Brazíliába, hogy ott tovább foglalkozhasson Pókemberrel és esetleg meg is ölje. Peter később magához tér és szökni próbál, de Octopus egyik ütésétől meglazul az egyik foga, amit a doktor segítőkészen ki is húz neki, amitől a srác fél arca csúnyán feldagad. Azonban később, amikor Oki Doki nem figyel, sikerül megszöknie és a leszállópályán a meglepetés erejével támadnia a dokira. A következő bunyóban már Octavius szenved vereséget, így az ottani biztonságiak őrizetbe is veszik és kiszabadítják az elrabolt pilótát. Pókember egy repülőgép csomagterében bujkálva tér haza másnapra. Otthon azonban a rá fegyvert fogó, síró Gwennel találja szemben magát, aki amíg távol volt átkutatta az alagsorát és a ládáját feltörve megtalálta benne Peter egyik pókfelszerelését. Gwen nem csak Pókembert látja Peterben, hanem apja gyilkosát is. Ám Peter még idejében elcseni tőle a pisztolyt és meggyőzi róla a lányt, hogy nem ő volt a felelős. A lány eltűnik egy kis időre megemészteni a dolgot, ám később visszatér és elfogadta az igazságot, így nagyon jól összebarátkozik MJ-vel és Peterrel, akikkel egy nagyon jót beszélgetnek a dologról. Még May néni szempontjából is megúszta Peter a dolgot, mert azt mondta, hogy a tesiórán tört ki a foga a suliban, ám a fogorvosnak köszönhetően néhány nappal később ez a problémája is rendbejön. Pár hónappal később a forgatás befejeződik, a munkálatok véget érnek és az új Pókember film a mozikba kerül, rengeteg rekordot megdöntve. A film mindenütt kasszasikernek bizonyul. A sztori végén szemtanúi lehetünk, ahogy Nick Fury és a S.H.I.E.L.D. végignézeti Oki Dokival, ahogy a csápjai forró masszává olvadnak a lángok között, elpusztítva ezzel a doktor egyetlen fegyverét...
Írta: Lex Luthor és Tapion-sama
Facebookfal
Toborzás!
Ha szeretnél egy jól működő
csapat tagja lenni, írj a tapion@naruto-kun.hu
címre, vagy kattints a képre!
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
Steve 2023.08.21. 18:30 De, a Lost Comicra elkezdődött. De abbamaradt, mert a beíró is eltűnt közben - én meg csak a fordító volnék...
mozo1112 2023.08.20. 20:35 Szóval akkor a maradék meglévő lefordított cucc az nem lett sehova feltéve?
roberto83 2023.06.06. 23:17 CanadaHun képregényes topicjában szívesen vesznek az ott lévők minden képregény honosítást bármilyen témában és rengetegen vagyunk ott szóval lenne olvasó bőven.
Szittyka 2023.01.06. 12:35 BÚÉK. Én csak nem rég találtam rá az oldalra. Kár volna ha történne vele valami.
Steve 2022.12.29. 22:15 üzemeltetője Ha valakinek van ötlete, hogy hova lehet feltölteni, ne tartsa magában
Steve 2022.12.29. 22:13 Az a helyzet, hogy itt nem tudjuk folytatni Tapion nélkül, mivel nincs hozzáférésünk feltölteni. Ezt többször írtam is. Lost Comics-on folytatódott, ám egy ideje ott sem tesz ki frissítést az oldal üz
sanyibogyo 2022.12.29. 18:19 Sziasztok!Arrol volt szo elviekben folytatodik az oldal erre mindenki lepattant.Jo lenne ha folytatodna tovább